ÉLETminőség
Ahhoz, hogy jól érezd magad, az életminőségedet kell javítani. De mi mindent jelent ez a fogalom? Életünk mely területei határozzák meg alapvetően azt, hogy milyen minőségű életet élünk?
Számomra a minőségi élet azt jelenti, hogy harmóniában élek önmagammal és a környezetemmel, ugyanakkor folyamatos változásban, fejlődésben vagyok.
Mi támogatja a harmóniát bennem és körülöttem?
1. A minőségi pihenés és alvás.
Ahhoz, hogy az alvás pihentető és jóleső legyen, számtalan fizikai körülmény szükséges, de tapasztalatom szerint mégis a legfontosabb, hogy lecsendesett, kitisztult fejjel térjünk nyugovóra. Ehhez egy olyan módszert alkalmazok, ami bárki számára rövid idő alatt megtanulható, majd egyediesíthető.
2. A minőségi idő magammal.
Akár már napi egy perc önmagunkra figyelés is komoly változást indíthat el bennünk, aminek révén életminőségünk jelentősen javul. De hogyan lehet jól magunkra figyelni? Ehhez egy olyan alapot biztosítok számodra, amelyet felhasználva kialakul majd a saját minőségi időtöltésed.
3. A minőségi emberi kapcsolatok.
Minden emberi kapcsolat adok-kapok, akár tetszik ez, akár nem. Számtalan olyan emberi kapcsolat nehezítheti az életünket, amelyet nem tudunk, vagy nem akarunk megszakítani. Ezeken is lehet fordítani, de leginkább arra áll nyitva az út, hogy olyan új kapcsolatokat építsünk, amelyek egy olyan minőséget képviselnek életünkben, ami egyértelműen töltődést jelent számunkra. Ilyen például az a hét indító csoport is, amely révén mindig jól indul hetünk! Gyere el Te is! :)
4. Kapcsolat a természettel.
Az ember természeti lény, és mint ilyen alapvető szükséglete a természeti környezettel való rendszeres kapcsolódás. Kezdésképpen havonta legalább egyszer érdemes pár órát erdőben tölteni. Ha ráérzel erre a minőségre, hamarosan még gyakrabban fogsz a természetben időt tölteni. Ha rendszeres kiránduló vagy, tudod, miről beszélek! :) Ha nem, gyere velünk sétálni az erdőbe! :)
5. Jól eső mozgás.
Számomra a mozgás célja, hogy jól érezzem magam. Nem teljesítménykényszert, muszájt látok benne, és nem is az egészségmegőrzés kulcsát (Bár ez is fontos!), hanem szeretem élvezni. Emiatt mindig csak annyit sétálok, futok és úszom, amennyi jól esik, viszont tudatosan és rendszeresen végzem ezeket a tevékenységeket. Van, hogy futni indulok az erdőbe, de séta lesz belőle. Van, hogy csak 15 percre indultam sétálni a kutyámmal, és 2 óra nagyon komoly teljesítményt jelentő futás lett belőle nyári szandálban és vászon nadrágban. Lehet, hogy számodra is ez a nyitja a rendszeres, jól eső mozgásnak. Ha olyan szerencsés vagy, hogy megtaláltad a Téged töltő mozgásformát,
6. A minőségi táplálkozás.
Elképesztően kövér kisgyerek voltam, ezért a táplálkozás minősége és mennyisége nagyon korán központi kérdéssé vált számomra. Jelenleg glutén- és laktózmentes vegetáriánus étrendet követek, finomított cukrot 15 éve nem tartok otthon. 20 percnél több időt sosem töltök az ételeim elkészítésével, amik a barátaim szerint ízletesek, ötletdúsak, rácsodálkozósan egyszerűek. Ezért aztán rendszeresen kikövetelik azokat a főző kurzusokat, ahol elindulunk egy heti menümtől, és végül egymástól tanulunk, közösen ötletelünk. Gyere el egyszer Te is! :)
7. Jelenlét a saját életemben.
Csak napi egy-egy pillanat tudatos jelenlét is elég ahhoz, hogy ráeszmélj: ÉLEK! És nagyon nem mindegy, miként, milyen minőségben élsz! Ez a felfedezés alapjaiban változtathatja meg azt, hogy miként vagy benne a mindennapi cselekvéseidben, jelen vagy-e az életedben, vagy csak történnek veled az életeseményeid. Megmutatom, miként tudsz úgy egyre inkább jelen lenni a saját életedben, hogy ez által életminőséged javuljon.
Hiszem és vallom, hogy a tapasztalok szerzése mindannyiunk egyik alapvető életcélja, ezért születünk, ezért élünk. A tapasztalatok pedig szükségszerűen alakítanak rajtunk, és legalapvetőbb forrásai a változásnak, a mi változásunknak. A változás így is, úgy is bekövetkezik! Hiszen minden folyamatosan alakul és változik. A kérdés csupán annyi, hogy tudatosan támogatjuk ezt a folyamatot, tudva, hogy az életünk egy bizonyos idősíkban zajlik, és ezért igyekszünk a lehető legjobban kihasználni, vagy csak sodródunk az eseményekkel? Mindenki maga dönt, és egyik választás sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Mindenkinek más a megfelelő. Én jelenleg keresem és segíteni próbálom a változás, a fejlődésem útját.
Hogyan érem el a folyamatos fejlődést és változást?
8. Tudatosan keresem a határaimat, mozdítom ki magam a komfortzónámból.
Ez számomra eleinte csupán annyit jelentett, hogy nem néztem meg alaposan az összes kirakott árucikket egy adott terméknél a boltban, hanem levettem az elsőt, és nagy önuralommal próbáltam meggyőzni magam, hogy jó lesz az is. :) Aztán meg sem álltam a siklóernyőzésig! Nagyon egyedi, hogy kinek hol húzódnak a határai, hogy mi az a határfeszegetés, ami már picit a komfortzónáján kívül esik tudatos választása okán, de még nem borítja fel benne annyira a harmóniát, hogy azzal komoly károkat okozzon. Megtanítalak arra, hogyan légy bátor határfeszegető, de a komfortzónádtól csak éppen annyira mozdulj el, hogy ne a megfutamodást válaszd végül. :)
9. Tudatos belső munkát végzek magamon és magamban.
A rendszeres elmélyülés, ami idővel meditációvá válhat, eleinte csak annyit jelentett számomra, hogy a tudatomat adott témára irányítottam. Ma már számtalan meditációs technikát tapasztaltam meg, saját úton eljutva egy-egy megoldásig, kialakítva a saját módszeremet arra, hogy miként tudom "kívülről" figyelni magam, a viselkedésemet, és miként tudok mélyen gyökerező, korlátozó viselkedésmintákat, programokat elengedni. Szívesen megosztom Veled a tapasztalataimat, és segítek abban, hogy miként alakítsd ki a saját megoldásaidat.
10. Megengedem magamnak, hogy időnként ne fejlődjek, hogy egy-egy helyzetben, témakörben visszaessek.
Amikor valaki elindul önmaga megismerésében, hajlamos egy kicsit elveszni ebben, és elfeledkezni arról, hogy mennyire fontos EMBER-nek lenni, megengedni magunknak a "gyarlóságot", elfogadni, hogy sem robotok, sem Buddhák nem vagyunk - még. :)
Íme az én 10 pontom, ami holnap már lehet, hogy 11! :)