Gyógyító érintés és mozgás
A test és a lélek összefüggését bizonyára Te is tapasztalod. Fontosnak tartom, hogy lehetőséged legyen a velem való munka során a testedből indulva is hatni a lelki és mentális működésedre, mert a test is képes gyógyítani a lelket.
Ezért olyan technikákat is tanultam, amik révén akkor is tudunk haladni, ha azt érzed, most épp nincsenek szavak, amiket jól esik kimondani vagy meghallani.
Egy térben mozgunk és együtt mozdulunk. Mégis önálló belső utat járva, Rád figyelve, ahogy Neked jó. Jelen vagyok Neked, a mozdulataidnak, a belső folyamataidnak. Mert itt is nagyon fontos az oktató jelenléte, megtartó ereje, hogy egy látszólag egyszerű mozdulatsor kapcsán megszülethessen az a lelki változás, ami a gyakorlót segíti az útján.
A mozgás során célzottan dolgozhatunk egy adott témakörrel, de az is előfordulhat, hogy a belső világod határozza meg, mi az a folyamat, ami elindul benned a mozdulatok hatására. Vagy egyszerűen csak lehet az a célod, hogy megtanuld a jóleső nyugalom ÉLményét. A yin jóga lépésről lépésre segít megszokni és megtanulni a látszólagos mozdulatlanság varázsát, amely valójában egy hihetetlenül mozgalmas utazás a testi valóságodban és a belső világodban egyszerre.
Számomra a Yin jóga lett a testi gyógymód, amelynek segítségével pont ezt az ÉLményt tudom megtapasztalni.
A Yin jóga különlegessége:
– Sokan úgy gondolják, hogy a jóga nem nekik való. Pedig aki szeret pihenni és szereti a finom, jóleső nyújtást, az jól érzi magát a yin jóga közben is.
– A yin jóga nem az erőnlétről szól és nem női jóga. Az a csodálatos benne, hogy a testgyakorlatokkal célzottan képes segíteni lelki folyamatokat nemtől, testi állapottól és felkészültségtől függetlenül.
– A yin jógában mindenre van idő. Segít megtapasztalni és megszokni, majd megszeretni a megérkezés, a megnyugvás és a lágy, megengedő figyelem állapotát.
– A yin jóga közben akár el is szundíthatsz, megpihenhetsz, vagy ha készen áll a lelked és a tested rá, régóta fennálló érzelmi blokkokat oldhatsz, amelyekhez nem tudsz szavakkal, racionális gondolatokkal közel férkőzni.
– A yin jóga harmonizálja az energiaáramlást a testedben.
Egymáshoz érünk. Megérintjük egymást. Milyen sokféle jelentéssel bírnak ezek a kifejezések. Minden fizikai érintés egyben lelki élmény is. Mélyebb szinteken is megérint. Ezért fontos számomra, hogy milyen jelenlét van az érintés mögött.
Lehet, hogy egy gondolat, amivel kísérve érintünk, az egyik ember számára az otthonosság, a melegség érzetét adja, a másik ember számára riasztó, rossz emlékeket idéző.
A minőség, ami meghúzódik az érintés mögött – jó esetben – összhangban van a fogadóval, így válhat számára az adott érintés gyógyítóvá. Ahhoz, hogy az érintő ráérezzen erre a minőségre, a jelenléte az érintett személy számára gyógyító és ÉLményszerű lehessen, sok gyakorlásra van szükség. A ráhangolódás művészete, a befelé és kifelé figyelés együttese, az éber jelenlét és az alkalmazott érintések biztos ismerete szükséges.
Számomra a Polinéz Masszázs lett az az érintő gyógymód, amelynek segítségével pont ezt az ÉLményt tudom nyújtani számodra. Fontos: pszichológusként nem lehetek a masszőröd, a kettő kizárja egymást.
A Polinéz Masszázs különlegességei:
– A masszázs során folyamatos belső figyelmet kapsz tőlem, aminek eredményeképpen, sokszor szavak nélkül is ráérzek, mire van szükséged, mi esik jól számodra;
– Az érintések sokszínűsége, az alkar finom bőrének és ívének aktív használata egy olyan fizikai tapasztalást jelent, amellyel a hétköznapok során ritkán találkozunk, ezért különleges ÉLménnyé válik.
– A halk zene, a táncmozdulatokból kialakuló, ritmikus masszázs mozdulatok, a meghitt közeg olyan relaxációt, belső elcsendesülést tesz lehetővé, amely még a gyakorlott meditálók számára is új ÉLményt nyújt,
– megtart és feltölt, mert a közeg, amelyben zajlik és amelybe általa kerülsz a biztonság ÉLményét adja.
A Yin jógáról
Egy térben mozgunk és együtt mozdulunk. Mégis önálló belső utat járva, Rád figyelve, ahogy Neked jó. Jelen vagyok Neked, a mozdulataidnak, a belső folyamataidnak. Mert itt is nagyon fontos az oktató jelenléte, megtartó ereje, hogy egy látszólag egyszerű mozdulatsor kapcsán megszülethessen az a lelki változás, ami a gyakorlót segíti az útján.
A mozgás során célzottan dolgozhatunk egy adott témakörrel, de az is előfordulhat, hogy a belső világod határozza meg, mi az a folyamat, ami elindul benned a mozdulatok hatására. Vagy egyszerűen csak lehet az a célod, hogy megtanuld a jóleső nyugalom ÉLményét. A yin jóga lépésről lépésre segít megszokni és megtanulni a látszólagos mozdulatlanság varázsát, amely valójában egy hihetetlenül mozgalmas utazás a testi valóságodban és a belső világodban egyszerre.
Számomra a Yin jóga lett a testi gyógymód, amelynek segítségével pont ezt az ÉLményt tudod megtapasztalni.
A Yin jóga különlegessége:
– Sokan úgy gondolják, hogy a jóga nem nekik való. Pedig aki szeret pihenni és szereti a finom, jóleső nyújtást, az jól érzi magát a yin jóga közben is.
– A yin jóga nem az erőnlétről szól és nem női jóga. Az a csodálatos benne, hogy a testgyakorlatokkal célzottan képes segíteni lelki folyamatokat nemtől, testi állapottól és felkészültségtől függetlenül.
– A yin jógában mindenre van idő. Segít megtapasztalni és megszokni, majd megszeretni a megérkezés, a megnyugvás és a lágy, megengedő figyelem állapotát.
– A yin jóga közben akár el is szundíthatsz, megpihenhetsz, vagy ha készen áll a lelked és a tested rá, régóta fennálló érzelmi blokkokat oldhatsz, amelyekhez nem tudsz szavakkal, racionális gondolatokkal közel férkőzni.
A Polinéz masszázsról